
Vasúti megoldások
Vasúti járműdiagnosztikai rendszerek, illetve hazai fejlesztésű és gyártású mérőrendszerek a közlekedés biztonságáért
>> Bevezető
Kompromisszummentes
vasúti közlekedés
A Navipro 2014 óta dolgozik együtt a MÁV Zrt.-vel a vasúti járműdiagnosztika területén, és mára az ország egyik meghatározó szereplőjévé vált ezen a piacon. Hazai fejlesztésű és gyártású mérőrendszereink és egyéb vasútdiagnosztikai megoldásaink többek között a pályába építve, emberi beavatkozás nélkül, valós időben figyelik a rajta áthaladó szerelvények állapotát, és azonnal jelzik, ha balesetveszélyes jármű halad át a mérőszakaszon.
Az általunk telepített eRDM kerékterhelés-mérő rendszer hatóság által elfogadott és hitelesített: üzemi pontossága 160 km/h sebességnél is garantált.
Az elmúlt évtizedben eddig 34 helyszínen telepítettünk kerékterhelés-mérő berendezést, emellett 17 rakszelvény-figyelő, 7 nyomkarima-ellenőrző és 5 pantográf-monitoring rendszer került a MÁV hálózatára. Megoldásaink MÁV-engedéllyel rendelkeznek, riasztásukat pedig a pályahálózat üzemeltetőjének eljárásrendje szerint kezeli a forgalomirányítás: a mérőhely azonnal jelzi a túlterhelt, az egyenlőtlenül terhelt vagy kerékhibás járművet, így az még azelőtt kivonható a forgalomból, hogy kárt okozna a pályában vagy balesetet a nyílt vonalon.
>> Referenciáink
Magyarországon telepített rendszerek
>> Elismeréseink
Díjazott mérnöki megoldások
A MÁV mellett hazai vasúti fővállalkozók projektjeiben is részt veszünk a tervezés, a kivitelezés és a karbantartás területén. A dinamikus kerékterhelés-mérés az egyik leghatékonyabb eszköz a kisiklások ellen: az Európai Unió által támogatott D-RAIL kutatás (2011-2014) szerint a kisiklások legalább 20%-a megelőzhető vele.
Az evopro Innovation Kft. által fejlesztett kerékterhelés-mérő rendszer (eRDM) elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat, a XXIV. Magyar Innovációs Nagydíjat, valamint a Magyar Elektrotechnikai Egyesület különdíját.
- Magyar Termék Nagydíj
- XXIV. Magyar Innovációs Nagydíj
- Magyar Elektrotechnikai Egyesület különdíja
>> Képességeink
Adatalapú, biztonságos vasúti üzem
A pályába épített diagnosztikai rendszerek mellett vasúti megoldásaink kiterjednek különböző mérőberendezésekre, valamint a vonatazonosításra szolgáló rendszerekre.
Állomási mérlegelés
Statikus és dinamikus járműmérlegek telepítése, felújítása és digitalizálása: munkaállomás kiépítése, a mérlegvezérlő szoftver fejlesztése és illesztése a mérőfejekhez, egységes mérésadat-formátum kialakítása, valamint az eredmények mobilhálózaton keresztüli továbbítása a központi adatbázisba. A statikus mérleg álló járművet mér, a dinamikus mérleg pedig lépésben, 1-5 km/h sebességgel áthaladó szerelvényt.
Optikai vonatazonosítás
OCR-kamerás mérőhelyeinket a szerelvények valós idejű azonosítására telepítjük: az oldalirányú és a menetirányú kamerák, a lézeres indítás és a saját megvilágítás olvassa le a járműszámokat, az adatgyűjtő egység pedig összeveti a vonat tényleges összetételét a vonatterhelési kimutatással. Az eltérés egyszerre forgalombiztonsági és elszámolási kérdés, ezért azonnal láthatóvá tesszük.
Központi adatgyűjtés és riasztáskezelés
A mérőhelyek adatai egységes szerkezetben futnak be a központi rendszerbe, így ugyanaz a mérés szolgálja a forgalomirányítást, a karbantartás-tervezést és az elszámolást. A riasztásokat a pályahálózat üzemeltetőjének eljárásrendje szerint kezeljük, több szinten, külön-külön beállítható küszöbértékekkel. A rendszer a trendeket is követi, így a romló járműállapot már a riasztási szint elérése előtt látszik.
Az általunk telepített dinamikus kerékterhelés-mérő rendszerek a kerekekre és kerékpárokra ható vertikális erők mérését szabályozó európai szabvány szerint működnek.
>> Termékeink
Vasútdiagnosztikai termékeink
Ismerje meg az eRDM és eRTM rendszereket - az általunk telepített vasúti diagnosztikai megoldásokról az alábbi oldalakon részletesen olvashat.
>> További megoldásaink